Variációk lecsóra

2008. szeptember 07., vasárnap

A lecsóra igaz a mondás: ahány ház, annyi féle. Sokan úgy tartják, hogy a zöldségeken kívül nem is kell bele semmi más, vagyis eleve vegetáriánus étel. Mi gyermekkoromban mindig húsfélékkel rendesen felturbózva készítettük el, így én is néhány tartalmasabb vega variációt szeretnék bemutatni. Az alább megadott mennyiségekből egy szép nagy adag lesz, azonban maradékot még sosem kellett kidobnom ;)

- klasszikus: gabonakolbásszal, szójavirslivel és tojással

- gombás-rizses

- burgonyás-cukkínis

wok

Hozzávalók (alaprecept):

- 6 szem paradicsom

- 1 1/2 kg paprika

- 3 nagy fej hagyma

- 4 evőkanál olaj

- só, bors, pirospaprika, cukor

- esetleg 1 erőspaprika

Először daraboljuk fel a paprikákat, ha teszünk bele, akkor az erőset is - én általában centis csíkokra szoktam vágni. A hagymát kockákra vágjuk, hozzáadjuk az olajhoz és megdinszteljük (én a lecsót wokban szoktam készíteni, már csak a mennyisége miatt is, de az íze is jobb, ha öntöttvas edényben főzzük). Félrehúzzuk a tűzről, beletesszük a pirospaprikát és a negyedekbe vágott paradicsomokat. Kevés vizet adunk hozzá, nehogy odakapjon, majd beletesszük a paprikát is. Sózzuk, borsozzuk és kevés cukrot is adunk hozzá. (Tudom, most sokan felhödülnek, hogy az meg minek, de nem arról van szó, hogy édesre cukrozzuk, hanem éppen csak annyira, hogy ne legyen savanyú. Só és cukor megfelelő arányával lehet eltalálni azt az ízletes, egyáltalán nem édes ízt, ami szerintem a lecsó sajátja). Nagyjából 20 perc múlva készen is van az alaplecsónk, ami már ebben a formában is nagyon finom. A továbbiakban ezzel az alappal dolgozhatunk tovább.

Klasszikus:

- 1 szál gabonakolbász

- 1 csomag szójavirsli

- 7-8 db tojás

Az alaplecsóhoz hozzáadjuk a karikákra vágott szójavirslit, belemorzsoljuk a gabonakolbászt és hozzáadjuk a felvert tojásokat. Addig keverjük és főzzük, amíg a tojások meg nem szilárdulnak.

lecso1

Gombás-rizses lecsó:

- 50 dkg gomba

- 30 dkg rizs

Ennél a változatnál a megpucolt és felszeletelt gombát a paprikával együtt adjuk az alaprecepthez. A rizst kevés olajon futtassuk meg, majd öntsük fel vízzel és főzzük puhára. Keverjük a lecsóhoz. (Azért nem ajánlom a rizst a lecsóval együtt főzni, mert igen különböző az egyes fajták főzési ideje. Ha nem jól számoljuk ki, hogy mennyi vizet vesz fel főzés közben, akkor nagyon vizes lehet a lecsónk. Egyszerűbb és biztosabb külön megfőzni és utána belekeverni, rövid állás után így is át fogja venni a lecsó ízét).

Cukkínis-burgonyás lecsó:

kep036-custom.jpg

- 3 kisebb cukkíni

- 5-6 szem főtt burgonya

A cukkíniknek levágjuk mindkét végét és kb. 1 centis karikákra vágjuk őket. A paprikával egyidőben adjuk a lecsóhoz. A főtt krumplit megpucoljuk és szintén karikákra vágjuk; a rizshez hasonlóan csak a már kész lecsóhoz keverjük hozzá.

lecso2

A csúnya szejtán és a finom brassói

2008. szeptember 05., péntek

A vegaságnak szerintem különböző állomásai vannak, ezt úgy is tudnám mondani, hogy szója-tofu-szejtán. A legutóbbiről - amit búzahúsnak vagy búzasikérnek is neveznek - sokan azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák, de megerősíthetem, hogy eszik, mégpedig igen jó (néha túl jó) étvággyal : )

Szóval úgy másfél éve eljutottunk a legutóbbi állomáshoz, először csak a konyhakészen, lefóliázva kapható változatához, amivel több baj is volt; egyrészt ritkán lehetett csak kapni, másrészt igencsak borsos volt az ára. Aztán egyszer a kedvenc, különleges-alapanyag boltocskámban megláttam a por alakú változatát. Nem nézett ki túl bizalomgerjesztően, de mivel én már tudtam, hogy ennek ellenére finom, hazavittem magammal.

A zacskón található használati utasítás alapján elkezdtem óvatosan langyos vizet adagolni hozzá; csúnya, szürke, gumiszerű masszává állt össze. Muszáj volt megkóstolnom…semmi íze nem volt, viszont állagra teljesen rágógumi - ebben még esetleg vannak további lehetőségek, de én akkor éppen ebédet szerettem volna készíteni.

a nem túl bizalomgerjesztő kezdet

A gömböcöt ezután forrásban lévő vízbe tettem és addig főztem, amíg fel nem jött a víz tetejére (nagyjából 10 perc). Ekkor szűrővel kiemeltem és amint egy picit hűlt, nagyjából másfél-két centis szeletekre vágtam fel. Újra főzni kezdtem a szeleteket további 10-15 percig, majd megint leszűrtem és hagytam kihűlni. Ezután tetszőleges alakúra (kockára vagy csíkokra vágjuk) és hús helyettesítésére használhatjuk.

a szeletek

Én a leggyakrabban készítek egy páclevet olajból, provanci fűszerkeverékből, zöldségkockából, szójaszószből, összezúzott fokhagymából sóval, borssal és langyos vízzel és ebben hagyom a szejtánt úszkálni a hűtőben pár napig (mondjuk úgy 2-3 nap múlva már nem szokott lenni semmi a pác alján - ezért nem is tudom pontosan megmondani, meddig áll el). Hidegen is nagyon finom, de ha még tovább szeretnénk variálni (és miért ne tennénk), az egyik legjobb dolog, amit készíthetünk belőle a brassói.

a páclé itt már kezd ételnek kinézni :)

Hozzávalók:

- 50 dkg kockára vágott, bepácolt szejtán

- 70 dkg burgonya

- 1 fej fokhagyma

- 1 kis fej vöröshagyma

- olaj

- só, bors, pirospaprika

A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk és bő olajban kisütjük (aki diétásabb változatot szeretne, az sütőben pirítsa meg). Az olajból egy kis részt tegyünk félre, az apró kockára vágott vöröshagymát üvegesítsük meg benne, majd a tűzről félrehúzva szórjuk meg egy kevés pirospaprikával. Adjuk hozzá a szejtánt és kezdjük el nagy lángon pirítani, sózzuk-borsozzuk. Kicsit később adhatunk hozzá pár gerezd összenyomott fokhagymát is. Végül keverjük össze a sült krumplit a szejtánnal és nyomjunk hozzá még fokhagymát.

brassói1brassói2

Brokkolikrémleves sajtroppanccsal

2007. december 29., szombat

Nagyon szeretem a brokkoli ízét párolva, de a leves-változatával sokáig nem volt szerencsém. Több receptet is kipróbáltam, de az eredmény vagy kissé ízetlen volt, vagy (hogy ezt ellensúlyozzam) túlságosan is zöldségkocka-ízű. A véletlennek köszönhető, hogy a brokkoli mellett felfedeztem a mélyhűtőben nyárról megmaradt spárgát (amit a kiolvadás utáni állaga miatt köretként már úgysem nagyon lehet felhasználni) és hogy aznap éppen krumplipürét készítettem. Úgy tűnik, ezek a zöldségek nem elnyomják, hanem kiemelik egymást és az eredmény egy lágy, harmonikus ízű krémleves.

Hozzávalók:

- 25 dkg brokkolibrokkolikrémleves

- 5 szál spárga

- 3 közepes fej burgonya

- 10 dkg vaj

- 2 dl tej

- 1 zöldségleves kocka

- só, bors

- 15 dkg gouda sajt

A brokkolit rózsákra szedjük és a megtisztított spárgával együtt enyhén sós vízben puhára főzzük. A krumplikat megpucoljuk, kis kockákra vágjuk és szintén megfőzzük. Leszűrjük, összeturmixoljuk és a vaj és tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. A megpuhult brokkolit és spárgát saját főzővizükkel összeturmixoljuk, hozzáadjuk a leveskockát és a krumplipürét, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk és forrástól számított 5 percig főzzük kis lángon és gyakran megkeverve.

A sajtot durvára reszeljük és sütőpapírral bélelt tepsire kisebb halmokat teszünk belőle. Sütőben közepes lángon 15-20 percig sütjük, hogy megolvadjon és megpiruljon. A kész leves tetejét díszítjük vele, pirított rozskenyeret is kínálhatunk hozzá.