Archívum: 2009. január 11.

Méz helyett…

2009. január 11., vasárnap

Bár hagyományos fehér cukrot évek óta nem vettem és többféle barnacukor figyel a polcon, szerettem volna régóta kipróbálni a -folyékony állaguk miatt- inkább  mézhelyettesítőnek nevezhető furcsaságokat.

1. Agavé szirup - erről már sokat hallottam-olvastam korábban, az alábbi fotón (és nálam itthon) egy bio változat szerepel. Nem olcsó, viszont töményen édes, nem kell belőle sokat használni.

agave-szirup-custom-2.JPG

2. Rizsszurup - a boltban nézegetve láttam meg (az agavé mellett volt :) ) és számomra teljesen újdonság. 93% biorizsből és 7% vízből áll, glutén-, és fruktózmentes, vegán termék. Az egyedüli, amit hiányolok a cimkéjén lévő leírásból az a benne lévő kalória - az összetevőit figyelembe véve szeretném magam azzal áltatni, hogy ez inkább a folyékony édesítőszerek pótlója lehet. Az íze engem gyerekkorom piros, kakasos nyalókájára emlékeztet, szerencsére ez másból készült :)

rizsszirup-custom-2.JPG

300g ára 900-1000Ft körül van, ami egy speciális, egészséges biotermék esetében nem vészes (egy üveg minőségi méz is közel ennyibe kerül). Egyébként személy szerint semmi bajom a mézzel, nem vagyok rá allergiás, de a rizsszirup jobban ízlik.