Archívum: 2008. október

Vega házi kolbász

2008. október 22., szerda

Katáé a dicsőség, az eredeti receptet lásd itt; tegnap olvastam el, de máris muszáj volt kipróbálnom. A bolti gabonakolbászokkal ugyanis több problémám is van; az ízük még egész jó, de az állaguk miatt maximum töltelékekbe vagy paprikás krumpliba, levesekbe szoktam belemorzsolni, enyhe füstölt ízük miatt vagy sűrítési célzattal. Az árukról pedig ne is beszéljünk; persze ehhez lassan hozzászokhatunk, hogy a vega és bio alapanyagok árai az aranyéval versenyeznek néha.

Mivel 5 dkg tofut nem tudtam felhajtani, rögtön kétszeres mennyiséggel dolgoztam, biztos voltam benne, hogy megéri kipróbálni. Nagyon fellelkesített, hogy már nyersen is valóban kolbászszerű íze volt és az állaga is tetszett. Én annyit módosítottam rajta, hogy a köménymagot kötelező jelleggel használtam, az egész és egy kis darált változatot is; valamint tettem bele vöröshagymakrémet és egy kicsivel több fokhagymát. Készítettem vékony, közepesen vastag és egy nagyjából 8 centis átmérőjűt is (ezt kicsit tovább sütöttem) - ez utóbbi lesz a vastagkolbász ;) Hagytam őket kihűlni és tényleg csodásan szeletelhető, nem esik szét!
Legközelebb csípős pirospaprikát fogok használni (most nem volt itthon), mivel még nem vega koromban rajongtam a pokol szalámiért :)

szejánkolbi 1

szejtánkolbi 2

Újabb magyarázkodás

2008. október 22., szerda

Megint nagyon zsúfolt napjaim voltak mostanában, nem álltam a szabadidő és így sajnos a konyhaművészet csúcsán sem, a sajtos-tejfölös-túrós tésztát meg talán mégsem tenném ide fel, feltételezem nem mondanék vele semmi újat :) Másrészt kaptunk rengeteg melegétel-utalványt, úgyhogy sokszor kényelmesebb volt rendelni. Étteremben is jártunk kétszer, én lelkendeztem (főként a Da Lello-ban - a fokhagymaleves, minestrone, négysajtos gnocci isteni náluk!), férjem viszont közölte, hogy neki ezek már nem olyan nagy élmények, mert én sokkal finomabbakat szoktam főzni. Jólesett, hogy ezt mondja, viszont az is szuper volt, hogy elém tették az ételt (és utána el is mosogattak) - számomra általában nincs megnyugtatóbb dolog, mint ha kedvemre matathatok és kísérletezgethetek a konyhában, de néha kell ennyi luxus.
ear clips

A megterhelésre és stresszre a szervezetem először egy megfázás-szerű betegséggel jelzett, aztán - mivel látta, hogy ez nem használt - bekeményített, úgyhogy most itthon betegeskedem éppen. Sajnos fülgyulladásom van, ami erős szédüléssel járt az első napokban és a monitor-bámulástól csak fokozódott, ezért nem sűrűn jártam számítógép közelében, pedig sok bepótolnivalóm van. Mindenesetre a függőségemet jól mutatja, hogy az ágyban is mindenféle recepteken járt az eszem és le is jegyzeteltem ezeket a telefonomba.

Tegnap reggel lesétáltam végre a piacra és azt sem tudtam, mi mindent vegyek meg; ennek általában csak a teherbírásom szab határt. Mindenesetre szeretem ezt a fázist, amikor bármerre nézek, mindenről eszembe jut valami finomság; így szoktak születni az új receptek is. Most pedig próbálom összeszedni és a fényképek alapján rekonstruálni az utóbbi hetek konyhás megmozdulásait, mert azért mindezek ellenére volt néhány.