Archívum: 2008. október

A korai szürke

2008. október 31., péntek

Kicsit Móra Ferencesre sikerült a cím (”Csutak, a korai szürke”, vagy valami ilyesmi ;)), pedig ez bizony nem állat, hanem egy étlapon található ital félrefordítása. Ha már így történt, hogy észrevettük, rezzenéstelen arccal rendeltünk is egyet, mert mi igazán szeretjük a specialitásokat; de sajnos csalódnunk kellett, mert semmiben nem különbözött az otthoni earl grey teánktól ;)

(férjem szerint akad a német fronton is némi kis hibácska, de ehhez én nem értek, úgyhogy tényleg csak zárójelben jegyzem meg)

korai szürke

Majorannás vega májashurka

2008. október 30., csütörtök

Aki azt hitte a múltkor, hogy viccelek a vega májas hurkával, az bizony tévedett! ;)

Nos, a mennyiséget picit elszámítottam, naná hogy nem kevés lett…hanem hat szál vastag hurka! Viszont a felét rögtön be is dobtam a fagyasztóba, a maradék hárommal pedig egy kis főtt krumpli és torma segítségével hamar elbántunk ; ) Én úgy vagyok vele, hogy inkább egyszer megcsinálom és aztán milyen jó lesz később előkapni a másik adagot, de aki nem ipari méretekben gondolkodik, az felezze meg a hozzávalókat - affene, pont páratlan : ) - , persze a mennyiségre értettem.

Hozzávalók:

A hurkához:

- 15 dkg rizs (10 percre előfőzve)

- 15 dkg árpa (ez is, lehet együtt)

- 1/2 csomag füstölt tofu (nagyon apró kockákra vágva)

- 2 doboz Pate Vegetal növényi májkrém (erről majd írok még külön)

- 10 dkg szójagranulátum

- 20 dkg szejtánpor

- 1 nagyobb fej vöröshagyma (apróra kockázva)

- 4 gerezd fokhagyma (áttörve)

- 2 tk só

- 2 tk őrölt bors

- 2 tk pirospaprika

- 1/2 dl olaj

- rengeteg morzsolt majoranna (de tényleg, szerintem úgy 5 evőkanálnyi)

A sütéshez:

- 1/2 üveg vegetáriánus “sült zsír” (Vegabond)

- 2 nagy fej hagyma

- 1 fej fokhagyma

A fentieket jó alaposan összekeverjük, majd annyi forralt vizet adagolunk hozzá (2-3 dl), hogy fasírtszerű masszát kapjunk. Osszuk hat felé és egy-egy alufólia darabon formázzuk hurkaszerűvé. Szorosan tekerjük fel, két végén csavarjuk meg (ez a technika is Katától van), én ezután még kicsit ívbe is görbítettem őket.

májasok

Tegyük a becsomagolt hurkákat egy serpenyőbe és öntsünk alájuk vizet (nagyjából a derekukig érjen). Kis lángon főzzük 10 percig mindkét oldalukat. Vegyük ki őket a vízből és hagyjuk kihűlni (amikor már nem égeti össze a kezünket), vetkőztessük le őket az alufóliából, majd költöztessük át hurkáinkat egy tepsibe, karikázzuk mellé a hagymát és a fokhagyma-gerezdeket, tegyük hozzá a vegetáriánus sült zsírt és 2 dl vizet. Közepesen nagy lángon süssük 20 percig, félidőben megforgatva és néha a szaftjával meglocsolgatva.

Padlizsánkrém

2008. október 29., szerda

Bár én nyár végén készítettem el, még most is lehet egészen picike, zsenge padlizsánokat kapni, úgyhogy ez senkit ne tartson vissza. Több receptet-variációt is áttanulmányoztam előtte, aztán végül az alábbi hozzávalók maradtak az én listámon. Én nem magozom ki a padlizsánt és a krémet turmixgépben valóban finomra pépesítem.

Hozzávalók:

- 5 db padlizsán

- 2 paprika

- 1 fej fokhagyma (én szeretem, ha sok van benne)

- 2 dl olívaolaj

- pirospaprika, só, bors

A padlizsánokat és a paprikákat megmosom és alufóliával bélelt tepsire helyezem, kicsit megszurkálom őket. Közepesen meleg sütőbe tolom, majd 15 percig sütöm. Ezután megfordítom (bár némelyik padlizsán keljfel-jancsiként viselkedett és mindig visszaállt az eredeti pózba, végül csak kitámasztottam őket egymással) és további 15-20 percig sütöm. Eléggé látványos, ha már készen van: a héja megbarnul és összeesik. Ezután vágjuk fel a hasukat és kaparjuk ki a belsejüket egy tálba. A paprikákról húzzuk le a héjukat és vegyük ki a csumájukat. Pakoljunk egy adag padlizsánt és paprikát a turmixgépbe, adjunk hozzá egy kevés olajat - annyit, hogy pépes massza legyen belőle. Ha már mindet pépesítettük, keverjük bele a sót, borsot, pirospaprikát és az összezúzott fokhagymát. Hűtőbe téve több napig eláll, bár ilyenkor ereszt egy kis levet, ezért többször keverjük át. Pirítóssal és friss zöldségekkel a legfinomabb.

Azt mondják, a padlizsánhoz nem szabad fémmel hozzáérni, ez nálam többször is megbukott, mivel nincs fakésem és a turmixgép aprítókése is fémből van - lehet, hogy egy kicsit bebarnult, de a pirospaprikától ez sem látszik, az íze pedig nem lett keserű.

(Szegény padlizsánkrém isteni finom, de nem túl fotogén; ezt sikerült további bénázással betetőznöm, még akkor próbálgattam a fényképezőgépemet - az alsó képért én kérek elnézést).

padlizsán

padlizsánkrém

Sütőtökpüré-leves

2008. október 28., kedd

Megint elcsábultam a piacon, olyan gyönyörű narancssárga színű volt a tök, hogy muszáj volt hazahoznom egyet…aztán itthon hosszan nézegettük egymást, hogy mit is kezdjek vele. Számomra még mindig csoda, hogy a tökre mostanában már ételként tudok nézni :) Végül a leves változat mellett döntöttem, gondoltam majd csak valami ehetőt varázsolok belőle fűszerek segítségével.

Hozzávalók:

- kb 1 kiló sütőtök

- 2 kisebb sárgarépa (mert ennyit találtam a hűtőben “gazdátlanul”)

- 1/2 zöldségkocka (Alnatúra)

- 200 ml növényi tejszín (vagy ennek megfelelő tejföl)

- só, bors, tárkony

A tököt megpucoltam (elég nehéz levagdosni róla a vastag héját, persze lehet, hogy van ennek valami jobb technikája, de nem vágtam meg magam, végülis ez a lényeg), a magokat kikapartam, a maradékot kisebb kockákra vágtam. A megpucolt és felkockázott sárgarépákkal együtt feltettem a zöldségkockás vízben főzni. Ahogy megpuhult - érzésem szerint úgy 20 perc kellett neki -, botmixerrel pépesítettem. Így sem volt rossz az íze, de azért elég egyszerű lett volna csak úgy hagyni, gyönyörű színe is volt, amit sajnos a hozzáöntött tejszín kicsit megfakított. Sóztam, borsoztam és tárkonnyal ízesítettem. Tálaláskor reszelt sajttal és héj nélküli, pirított tökmaggal picit felturbóztam, hogy másnak is kedvet csináljak hozzá : ) Jelentem, elfogyott az utolsó kanálig!

Sütőtökpüré-leves

Az én “görög” salátám

2008. október 27., hétfő

Lehet, hogy a görögök harsányan tiltakoznának a megnevezés ellen, de én ezt a salátát így hívom. Mivel nem szeretem a fekete olajbogyót (a zöldet még csak-csak, főleg ha jalapeno-paprikával van megtöltve), nem is teszek bele. A feta pedig túl sós, jobban szeretem a mozarella ízét, mert nem nyomja el a zöldségeket. Néha szoktam bele tenni egy kis vékonyra vágott lilahagymát is, most éppen nem volt itthon.

Hozzávalók:

- paradicsom

- kígyóuborka

- mozarella

- olívaolaj

- bazsalikom, oregano

A zöldségeket és a sajtot kockákra vágom, megszórom a fűszerekkel, olívaolajjal meglocsolom. Hűtőbe teszem és néhányszor óvatosan átforgatom; másnap a legfinomabb, amikor már összeértek az ízek.

görög sali1

görög sali2

Gyönyörű zöldségek

2008. október 26., vasárnap

Mostanában új fejlécen is gondolkodom- a megvalósításra majd kedves páromat kell rávenni-, több ötletem is van, mindenesetre rengeteg fotót csináltam mostanában, kedvenceim közé tartoznak az alábbiak.

paprikák1

paprikák2

kukorica

kukoricák

Magyaros gombaleves

2008. október 25., szombat

Gyönyörű gombát árultak a piacon, vettem is belőle gyorsan fél kilót. Zöldségem még volt otthon és egy kevés előző napról maradt főtt durumtésztám is, úgyhogy egy levesbe kombináltam mindezt össze.

Hozzávalók:

- 1/2 kiló gomba

- 1 nagyobb sárgarépa

- 1 fehérrépa

- 1 kis fej vöröshagyma

- 2 evőkanál olaj

- só, bors, pirospaprika, petrezselyemzöld

- 1 kis pohár tejfel

(főtt tészta)

A gombát és a répákat megpucoljuk, a gombát félbe és félcentis csíkokra vágjuk, a répákat felkarikázzuk. Az olajon elkezdjük őket pirítani, amikor a gomba már elfőtte a levét, megszórjuk egy kis pirospaprikával és vízzel felöntjük. Sózzuk-borsozzuk és nagyjából 20 percig főzzük (én nem szeretem szétfőzni, hanem ha egy kicsit még szinte ropognak a zöldségek). Hozzáadjuk a főtt tésztát és megszórjuk petrezselyemlevéllel. Félrehúzzuk a lángról és a tejfölt is belekeverjük (hogy ne kapja össze a forró leves, egy külön tálba szoktam kiönteni a tejfelt és először egy kis adag levessel kikeverem, majd egyre többet adok hozzá, és amikor már langyos, akkor szoktam visszaönteni az egészet a leveshez).

gombaleves1

gombaleves2

Jó mélvágyat!

2008. október 24., péntek

Új “sorozat” indul itt a vegablogon, étlapokon található bakik lesznek terítéken. Sokáig csak egy darabbal büszkélkedhettem, de nemrég bővült a gyűjtemény, tehát nem egyedi esetről van szó. Nagyon gyakran nem járunk el itthonról, de már látom magam, amint a jövőben vadul lapozgatok kifejezetten azzal a szándékkal, hogy találjak valami elírást…Az is felmerült bennem, hogy talán nem szép dolog ebből viccet csinálni, de mi igen jól szórakoztunk; továbbá tekintve, hogy elég igényes helyekről van szó, erre igazán odafigyelhetnének, mivel így picit megrendül az embernek a profizmusukba vetett hite. További bonyodalmak elkerülése végett természetesen nem fogom az éttermeket megnevezni.

Sajnos ez még telefonnal készült, ezért nem a legjobb a minősége és a bordó betűk is elég nehezen olvashatók, de talán így is látszik: a “Jó étvágyat” angolul “Enjoy your mail”-nek tüntették fel (végülis, ha van wifi ;)

enjoy your mail

A másik kép ugyaninnen származik, picit kozmetikázni is kellett, mert a somlói specialitás utalt a hely nevére. Itt szintén a felső csíkot kell nézni (úgy látszik, ide dugták a vicceket), ahol némi betűtorlódással az “étvágyat” és a “kívánunk” szavak sajátságos rövidítéseivel találkozhatunk. Végülis a nyelvújítók is szerették a kávéházakat ;)

betűtorlódás

Töltött káposzta

2008. október 24., péntek

Mivel az éjszakák már meglehetősen hidegek, gondoltam itt az ideje valami “emberesebb” ételt készíteni. A töltött káposzta leginkább a karácsonyi időszakkal kapcsolódott eddig össze, de idén ez másképp lesz. Elég időigényes elkészíteni, viszont ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor később jó dolgunk lesz: mivel ebből az ételből nem lehet kis mennyiséget csinálni, pár nap után mindig jut egy-két adag a fagyasztóba is, csak hogy előre lefedjem az évvégi munkahelyi hajsza időszakának egy részét is, amikor feltehetően megint nem lesz túl sok időm főzőcskézni.

Én szeretem a savanyú káposztát - tudom, hogy a testkontrollal nem fér össze, de hát who cares -, ezért abból készítem, ha nyersen nagyon savanyú, akkor vízben kiáztatom. Egyébként nyers fejeskáposztából is elkészíthető, ha a leveleket a könnyebb kezelhetőség miatt előbb leforrázzuk (sőt, olyat is hallottam, hogy csak a levelek savanyítottak, az aprója reszelt friss káposzta).

készülődés

Hozzávalók:

Töltelékhez:

- 15 dkg rizs (10 percig előfőzve)

- 15 dkg árpa (10 percig előfőzve - nyugodtan lehet a rizzsel együtt)

- 2 rúd gabonakolbász (közérti - a füstölt íz miatt)

- 15 dkg szójagranulátum

- 20 dkg szejtán por alakban

- 4-5 gerezd fokhagyma (áttörve)

- 1 nagyobb fej vöröshagyma apróra kockázva

- 4 teáskanál (tk) só

- 3 tk bors

- 4 tk pirospaprika

- 3 tk őrölt kömény

- 3 tk őrölt babérlevél

És még:

- 1 1/2 kiló savanyú káposzta

- 1 nagyobb fej savanyított káposzta (1 kiló felett)

- 3 dl olaj

- 10 egész babérlevél

- pirospaprika

Opcionálisan:

- házi kolbász szejtánból

- szejtánszeletek

A töltelék hozzávalóit jó alaposan összekeverjük, én kézzel is át szoktam gyúrni, hogy a kolbász is szétmorzsolódjon. Melegítsünk vizet (nagyjából 3-4 dl) és óvatosan öntsük a masszához, miközben keverjük folyamatosan. Akkor jó, ha már nincs benne száraz por (szejtán), de viszonylag sűrű, jól formázható a massza. (Nekem most pont úgy sikerült, hogy éppen annyi volt a töltelék, amennyi kellett a levelekhez, de ha marad, akkor gombócok formájában is beletehetjük vagy magában is lefagyaszthatjuk).

Egy jó nagy fazék aljára öntöm az olaj felét, majd az aprókáposzta harmadát elosztom rajta és kicsit megszórom pirospaprikával. Elkezdem megtölteni a leveleket a töltelékkel; a vastag szárukat v alakban kivágom és a külső, nagyobb leveleket kettévágom, mert nem szeretem az öklömnyi töltelékeket. Ezután egy adag masszát ráhelyezek az egyik végére, kicsit ráhajtom, a két szélét aláhajtom és feltekerem. Szép szorosan feltöltök velük egy sort - nem kell félni, nem esnek szét, egymást is megtartják és készre főzve a töltelék is megszilárdul. Ha megvan egy teljes sor, akkor az aprókáposzta második harmadát is rátesszük. Rászórjuk az egész babérleveleket és megint picit megszórjuk pirospaprikával. Ide lehet egy réteget szejtánszeletekből és/vagy házi szejtánkolbászból is tenni, csak hogy ne legyen olyan fakó az összhang ;)

első sor

Követekezik a másik sor töltelék, lassan elérkezünk a kisebb levelekhez, ezeket már vagy ne vágjuk ketté, vagy csinálhatunk picike kis töltelékeket is (nem tudom pontosan, mekkora a fazekam, de nekem ebből a mennyiségből pont két réteg töltelék jön ki és a fazék is teljesen teli lesz - szerencsére főzés közben kicsit összeesik). A fedőréteg a maradék aprókáposzta, megint kis pirospaprikával megszórva, majd ráöntjük a maradék olajat és 2-3 dl vizet.

teli fazék

Kis lángon, lefedve főzzük, akár órákon át - mivel egyik hozzávaló sem igényel túl hosszú főzési időt, tulajdonképpen egy óra is elég, de ha ráérünk és tovább főzzük, attól csak jobban összeérnek az ízek. Én a bűnözés tetőfokaként tejföllel és kenyérrel szoktam enni…: )

kész1

kész2 kész3 kész4

Fokhagymás-tejszínes cukkini krémleves

2008. október 23., csütörtök

Talán már említettem, hogy nagy levesrajongó vagyok; az alábbi recept csak nemrégen született meg a fejemben, de már kétszer is asztalra került az utóbbi hetekben. Nagyon érdekes összhatást ad a krémes leves és benne a kissé ropogós zöld cukkinihéj - én szívem szerint most folyamatosan ezt ennék : )

Hozzávalók:

- 5-6 kisebb salátacukkini (ez a nagyon pici, zsenge), vagy 2-3 nagyobb

- 1 zöldségkocka (alnatúra)

- 1 nagyobb doboz tejszín (hagyományos vagy növényi)

- 4 gerezd fokhagyma

- só, bors

a cukkíni héja

A cukkinik mindkét végét levágom és zöld héját zöldségpucolóval szép csíkokban leszedem és félreteszem. A cukkinit félcentis szeletekre karikázom, majd még kisebbre aprítom. Egy liter vízben felteszem főni, ha forr, hozzáteszem a leveskockát. Körülbelül 10-15 perc múlva félrehúzom a tűzről és botmixerrel pépesítem. Hozzáöntöm a tejszínt és az áttört fokhagymát. Sózom, borsozom és a zöld héját is beleteszem, egyet még forralok rajta és készen is van. Szerintem nem szükséges külön semmivel sűríteni, frissen kissé híg, de másnapra magától besűrűsödik.

cukkíni leves